BAR listás hitel veszélybe sodorhat egy másik, jól törlesztett hitelt?

Category: Hitel BAR listásoknak 120 0

A gazdasági válság hatására nagyon sokan kerültek olyan rossz anyagi helyzetbe, hogy meglévő hitelük mellé még egyet fel kellett venniük. Ez önmagában még nem jelentene problémát, ha a kölcsön igénylője felelősségteljesen, előre megfontoltan veszi fel a kölcsönöket, hiszen a jól keresők két kisebb hitelt bizonyára be tudnak kalkulálni mindennapjaikba.

A probléma ott kezdődik – vagy talán csak kezdődhet –, ha a két hitel közül az egyik véletlenül, vagy valamilyen külső gond hatására hirtelen fizethetetlenné válik, ezáltal az illető ezzel felkerül a BAR listára.

Egy ilyen helyzetben könnyedén jogi útvesztőkbe kerülhetünk, hiszen vélhetően az emberek 90 százaléka vagy nem olvassa el, vagy képtelen értelmezni a hitelszerződések apró betűs részeit, ezen felül pedig a BAR listához kapcsolódó jogszabályokat. Hogy jobban megérthessük a fentiekben felvázolt problémát, érdemes felhozni egy sokkal közérthetőbb, mondhatni hétköznapi példát.

Milyen veszélyei lehetnek a BAR listás hitelnek?

Vegyünk alapul egy sokaknak problémát okozó lakáshitelt, amit egy család svájci frank alapon vett fel néhány évvel ezelőtt. A törlesztés a gazdasági recesszió kirobbanásáig rendben zajlott, a törlesztő-részletek időben beérkeztek, azonban az árfolyam-ingadozás miatt egyre magasabbá, fizethetetlenné váltak.

A család dolgát nehezítette továbbá, hogy felvettek egy szintén svájci frank alapú autóhitelt is, amivel mostanáig szintén nem volt problémájuk, azonban a törlesztő-részletek olyannyira megemelkedtek, hogy a két hitelt együttesen már nem tudják fizetni. Ezért a család döntéskényszerbe került, hiszen a gyerekeknek enniük kell, és mivel az autó fontos a munkába- és az iskolába járáshoz, úgy döntöttek, hogy a létfenntartás érdekében nem fizetik tovább a lakáshitelt. Ennek folyományaként ezzel a hitellel BAR listára kerültek. Hogy ilyen helyzetben mit tesz a bank a másik hitellel? Vajon azzal is a listára helyez minket?

Aggodalomra semmi ok!

Noha egy ilyen helyzet nem túl rózsás, a BAR lista összességében nem a hiteleknek, hanem az adósoknak szól, és semmi olyan szankciót sem hoz, aminek következtében a fizetés ellehetetlenülne. Ezáltal aki felkerül a BAR listára, lényegében egy billogot kap a jövőre nézve, hogy a bankok óvatosabban kezeljék az ügyfelet, de a meglévő egyéb hitelekre a BAR listára kerülés mindaddig nem gyakorolhat hatást, amíg az rendesen fizetve van. Éppen ezért, ha a fenti példa esetén a lakáshitel felfüggesztésre került, a másik banknál felvett autóhitellel még nem kerülünk automatikusan a feketelistára mindaddig, amíg időben törlesztünk.

Van megoldás ilyen helyzetben?

Amennyiben efféle, vagy ehhez hasonló helyzetbe kerülünk, a legfontosabb az, hogy mindig időben cselekedjünk, és soha ne várjuk meg, hogy felkerüljünk a BAR listára, onnan ugyanis csak nagyon nehezen, rendszerint csak egy újabb hitellel kerülhetünk le ismét.

Így amennyiben két hitelünk is van, amelyeket egyre nehezebben tudunk fizetni, még időben jelezzük a banknak ezt, és kérjünk átmeneti felfüggesztést, vagy a futamidő meghosszabbítását, esetleg más helyen hitelkiváltást. Előbbi esetben, lehetőséget kapunk, hogy egy kis tartalékot halmozzunk fel, vagy rendezzük másik hitelünket, míg utóbbival kölcsönünk ugyan megmarad, a futamidő is megnő, de már csak egy helyre kell fizetnünk, méghozzá forinthitel esetén is kedvezőbb törlesztő-részleteket, árfolyamkockázat nélküli formában. A lényeg tehát, hogy időben cselekedjünk, és sose várjuk meg, míg BAR listára kerülünk!

Share Button
A hitel-center.hu weboldalon olvasható információk csak tájékoztatást szolgálják. Így azok nem minősülnek a Bankok hivatalos ajánlatának. Kérjük a további információk miatt keresse fel a bank weboldalát vagy személyesen az Önhöz legközelebb lévő bankfiókot, pénzintézményt.

Kapcsolódó hitel ajánlatok és információk

Van véleménye? Szóljon hozzá!