Diákhitel

A diákhitel egy olyan, felsőoktatásban tanuló hallgatók számára igénybe vehető kölcsön, amely bármire szabadon elkölthető. A diákhitelnél nincsen hitelbírálat, nem kell kezes sem, és semmiféle fedezeti költség, egyszerűen az felveheti aki 40 év alatti, és a felsőoktatásban aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik. A diákhitel maximális folyósítása 10 szemeszterre kérhető, azaz maximum öt évre. Egy félévben, amennyiben államilag támogatott képzésben vesz valaki részt, akkor maximálisan 200 ezer forintot, amennyiben költségtérítéses képzésben tanul valaki, akkor pedig maximum 250 ezer forintot igényelhet. Természetesen nemcsak egy összegben, hanem havonta is felvehető a hitel egy szemeszterben arányosan beosztva. Nagyon fontos információ, hogy a jogszabályok tiltják azt, hogy a diákhitel kamatából üzleti haszon képződjön.

Hirdetes


Egyébként a diákhitelnek változó kamatrendszere van, de általában nagyon alacsony, a 2012 első félévében 8 százalékos kamata van, amely a banki hitelek kamatának a felét sem éri el. Természetesen azonban mint minden más hitel, így a diákhitel is kamatozik, az első átutalástól kezdve, azonban a törlesztést csak a hallgatói jogviszony megszűnését követő negyedik hónaptól kezdve kell elkezdeni, de a törlesztés szabályai kialakításuk révén rugalmasak és teljesíthetőek. Ezen kívül arra is van mód, hogy a törlesztés havi összegét kérvényekkel kevesebbé tegyék, azonban törleszteni akkor is kell, ha valakinek nincsen munkaviszonya.